2012. február 24., péntek

Ajánló: Petra's workshop

Nemrég e-mailben keresett meg engem Petra, a Petra's workshop oldal szerkesztője azzal, hogy benne lennék-e egy linkcserébe. Természetesen igent mondtam, ám nálam egy linkcsere nem áll itt meg! :) Egyből ki is faggattam Petrát, így kerekedett ki egy miniinterjú. Fogadjátok szeretettel és látogassátok meg az oldalát!

Ha Ti is szeretnétek linkcserét és vállaljátok az ezzel együtt járó mini-interjút, akkor nyugodtan keressetek fel a tboci@citromail.hu e-mail címen! :)

Szerk.: Kedves Petra! Az oldaladon látható ékszerek azt mutatják, nagyon is érted a dolgod, nagy rutinod van már a gyöngyözésben. Mióta foglalkozol gyöngyékszerek készítésével?
Petra: Ha jól emlékszem, 2008-ban vettem elő újra a gyerekkori gyöngyeimet. Akkor már nem elégedtem meg az egyszerű egy szálas karkötőkkel, úgyhogy elkezdtem interneten minták után kutatni. Ahogy sok más emberrel történt, én is alaposan elmerültem a gyöngyözésben és még azóta sem szerettem ki belőle.
Szerk.: Kreatív és szuper egy hobbi, abban biztos vagyok. De mégis, mit jelent számodra a gyöngyözés?
Petra: Először csak unaloműzés volt, mára szenvedély lett belőle. Volt idő amikor semmilyen ékszert nem lehetett rám adni, mert annyira nem szerettem. Ma legalább már a sajátjaimat hordom. :) Amikor gyöngyözök, annyira kell koncentrálni a fűzésre, hogy máson nem nagyon tud járni a fejem, talán ezért is szeretem annyira.  
Szerk.: Mint említetted, sokak között te is felnőtt fejjel szerettél bele igazán a gyöngyözésbe. Kiknek ajánlanád az ékszereid?
Petra: Bárkinek, aki egyediségre vágyik. Aki már unja a mindenki nyakában lógó arany, ezüst ékszereket. Aki színekre vágyik, vidámságra, szépségre, eleganciára, fiatalosságra, csillogásra, feltűnésre. Készítek visszafogottabb darabokat is néha, de a legtöbb ékszeremet a fenti szavak jellemzik.
Szerk.: Egyes darabok elkészítése biztos nehezebb, ez látszik is a kész alkotásokon. Mennyi idő alatt készül el egy ilyen ékszer? 
Petra: Attól függ milyen. Egy egyszerű gyűrű fél óra, egy bonyolultabb nyaklánc elkészítése akár több napba is telhet. Amikor ezt kérdezik tőlem, mindig nehéz erre válaszolni, mert gyöngyözés közben nem nagyon érzem az idő múlását, általában minden figyelmemet az adott darabnak szentelem. A legemlékezetesebb élményem az volt, amikor este 6-kor kezdtem el egy karkötőt, és megállás nélkül reggel 6-ra fejeztem be. :) 
Szerk.: Különleges, egyedi kívánságokkal fordulhatunk-e hozzád? 
Petra: Természetesen, mindig igyekszem a legjobb tudásom szerint teljesíteni a kívánságokat.
Szerk.: Tehetséges vagy, ez tény! :) Mik a terveid ezzel kapcsolatban a jövőre nézve?
Petra: Mindenképpen szeretnék még sokáig ezzel foglalkozni. Szeretnék még tovább fejlődni és sok-sok embert boldoggá tenni az ékszereimmel.


Ti szeretitek a gyöngyékszereket? Szoktatok hordani ilyeneket? :)

Várható tartalom: teszt, körömdíszítés, nyereményjáték, ...

Ma lezárult az Astor Fash'n Studio [ 73 ] körömlakk tesztelése, amit a hétfői óriáscikkben el is tudok olvasni. :) Előre szólok, meglepő eredmény született! Számomra legalábbis az, bár még sosem használtam Astor lakkot. Amit még tudni kell a tesztelésről, hogy alapozó és fedőlakkot is használtam a tesztelés során, ám a jövőhéttől nem fogok, illetve nem minden körmön: lesz egy csak alapozólakkal, egy csak fedőlakkal, egy mindkettővel és két köröm csupán a tesztelni kívánt lakkal, hogy megtudjuk, mennyit számítanak ezek a kiegészítőlakkok. A cikk végén pedig bemutatom a jövőheti tesztalanyunkat.

A hétvége viszont ( a szakdolgozatírás és táncverseny mellett ) a körömdíszítésé! :) Ezeket a cikkeket a hétvégén fogom beidőzíteni úgy, hogy minden nap várjon itt Titeket valami újdonság. :)

A legfontosabb információ talán az, hogy ma megyek a nyereményekért a drogériába, tehát készüljetek, most már tényleg nincs messze a blog harmadik nyereményjátéka! Aki eddig még nem nyomta meg a "Rendszeres olvasás" feliratot, az tegye meg, hiszen csak rendszeres olvasók játszhatnak ebben a játékban. Emellett különleges termékteszterekkel is készülök a számotokra, de ennek részleteit még nem árulom el ... :) Érdemes lesz figyelni a blogot, az biztos!

Kedden pedig bemutatom majd nektek, hogy a legutolsó Crystal Nails boltjárat során milyen újdonságokat szereztem be, ezen kívül pedig talán Kitekintő cikkel is találkozhattok majd. Ennyit tudok ma ígérni, ám a napokban több mint valószínű, hogy bővülni fog a "kínálat". További szép délutánt Nektek! :)

2012. február 23., csütörtök

Műköröm rovat: a csillámos francia a védjegyemmé fog már válni ..


.. annyi ilyen körmöt készítettem már! :) Ez a munka nem most készült, sőt nem is a múlt héten, csak elfelejtettem megosztani veletek. A csillámos francia zselés épített körmök hüvelyk és gyűrűs ujjaira tettem strasszköveket, valamint virágmintát festettem. A vendég nagyon elégedett volt, ezért pedig én is! :)

2012. február 21., kedd

Figyelem! Csak bevállalósoknak ...

... és azoknak, akik nem féltik a körmüket! Én mondjuk tuti nem vállalnám be soha ezt a "shark teeth"-körmöt. Mi más is lehetne a lényeg, minthogy cápafog-szerű cikk-cakk alakra kell reszelni a körmöket. Bár kilakkozva nem találtam róla képet, biztos vagyok benne, hogy elég bizarrul festhet. A manikűrözés egyik legújabb, legmodernebb formájaként emlegetik, bár én nem úgy érzem, hogy nagy jövője lenne az elkövetkezőkben. Ti mit gondoltok?

Eheti tesztalany: Astor Fah'n Studio [ 73 ] körömlakk

Vasárnap óta folyik az Astor Fash'n Studio körömlakk tesztelése, melynek eredményét, kiértékelését és véleményezését a hétfői Teszter cikkemből ismerhetitek meg. Tudjátok, minden hétre jut majd minimum egy lakk, amit 7 napig tartó tesztelésnek vetek alá. Egyet elárulhatok: érdemes lesz elolvasni a cikket! :) Addig is egy kérdés: Nektek vannak tapasztalataitok az Astor körömlakkjaival?

Kitekintő: Egy szupercuki cicás sminkkollekció ( Paul & Joe Spring 2012 )

Paul & Joe 2012-es tavaszi kollekcióját egyértelműen a cicusok uralják,  de szerencsére a virágminták is helyet kaptak, ahogyan az illik. :) Pasztellek és földszínek uralják a termékek színvilágát, de a rózsaszín és nude színek kedvelői is megtalálhatnák a nekik tetsző sminktermékeket. Ebben a kollekcióban is megkerestem a három kedvenc termékemet, amit megvennék, ha tehetném! :)

Én személy szerint nagyon szeretem a mattító púdereket, én is azt használok, de nekem a kollekció ezen darabja nem jön be. A púder dizájnja nagyon kis helyes, a hozzávaló kis kozmetikai szivacs is nagyon édes, de nem tűnik túl nagynak, valamint a tok színe hagy még kívánni valót maga után. Egy régi púderemet juttatja eszembe, amit egy 100 Ft-os boltból szereztem be, mondanom sem kell, szörnyen rossz minőségű volt. Természetesen semmi párhuzam nincs a két termék között, még véletlenül sem találkoztak szerintem soha,  ám én mégis erre asszociálok.

Paul & Joe Mattifying Pressed Powder


A rúzsok számomra nagyon de nagyon furcsák. Hogy miért? Az alakjuk miatt! Rendhagyó, cicafejes kidolgozásúak, amiket biztos nagyon macerás használni mindaddig, amíg a cilinderes kandúrfej el nem fogy. Emellett vannak "hagyományos" rúzsok is, melyek apró kis tappancs nyomokat kaptak az oldalukba.  Összesen 6 féle árnyalat közül választhatunk: bézs, fényes bézs, halvány narancs, mandarin, halvány pink és középrózsaszín. A halvány pink rúzsocska a dobogó első fokára állhatott fel. :)

            

A termékek egyébként nagyon sok szuper alapanyagot tartalmaznak, mint például narancsvirág víz,  fehér liliom kivonat, jojoba olaj, rozmaring és rózsakivonat. A cicás szemhéjpúderek különlegessége, hogy 3 féle árnyalatot tartalmaznak, amik kombinálásával szuper sminket lehet készíteni. Én a szemem nem szoktam ilyenekkel kifesteni, de ezek tényleg nagyon édesek! :)




 Egy igazi cicás kollekcióból nem is hiányozhat a szemhéjtus, amivel szuper cica-szemeket tudunk varázsolni magunknak. :) A gélállagú, vízálló szemhéjtushoz egy nagyon szép, arany színű ecset jár, valamint egy csodaszép virágos dobozban kapható, amivel elnyerte a tetszésemet. A dobogó második foka jár neki! :)

  
A körömlakkokról nem sok információt tudok, de az biztos, hogy nekem nem tetszenek. A színekkel még nincs is baj, de a tubus külseje nem az én ízlésem szerint lett kialakítva. Mindent összevetve a kollekció nagyon édes, ötletes, kreatív. Cicarajongóknak kötelező! :)

2012. február 20., hétfő

Kitekintő: Chanel Harmonie de Printemps Spring 2012 Makeup Collection (óriáscikk videóval)

A Chanel kiadta 2012-es tavaszi kollekcióját, ami a  Harmonie de Printemps  névre hallgat. A kollekció számtalan darabból áll, ám ebben a cikkben mindegyikről láthattok képet.Az egész kollekció a tavasz színeiről szól. Miről másról is szólhatna? Mint már említettem, széles a kínálat: van itt szemhéjpúder, rúzs, púder, körömlakk, szemceruza és még sorolhatnám.A cikk végén a kollekcióhoz készült mini-reklámfilmet is megnézhetitek, természetesen miután végigolvastátok! :)

Az ajkak örülhetnek, hiszen nagyon sok termék készült "számukra". Kezdésképpen itt van a hidratáló rúzs, a Rouge Coco Baume, ami kondicionálja, hidratálja és táplálja az ajkakat. Nálam a kollekció darabjai közül ő végzett a dobogó legfelső fokán. A Harmione de Printemps kollekció rúzsai gyönyörű színekben lesznek kaphatóak. A Rouge Coco 3 árnyalatban ( Destinée mély lila, rózsaszín korall Paradis, és a korall Chalys ), a Rouge Coco Shine pedig 2 árnyalatban ( korall Flirt és a pasztell rózsaszín Candeu ). 

A rúzsok gyönyörű kis fekete tubusban foglalnak helyet, arany nyakat kaptak, a kupakokon pedig a Chanel logó mosolyog ránk. Nagyon ízléses darabok, az már egyszer biztos. A rúzsokban pedig a CHANEL felirat is megtalálható. Mi ebből a tanulság? Jól nézzük meg a képeket, ha esetleg netes rendelésre "vetemednénk", és ha nem azt kapjuk, amit most itt a képen látunk, akkor irány reklamálni!  

 


 A szemhéjpúder számomra nagyon simerős, mintha már találkoztam volna vele. majd eszembe jutott, hogy az Avon pontosan ugyan ilyen dizájnnal árulja az ő 4 részes szemhéjfestékét. Számomra érdekes kis felfedezés, és ha gondoljátok, az egyik cikkben be is tudom mutatni nektek, van belőle 2 itthon! A Chanel 4 részes szemhéjpúder színei a következőek: arany, barack, szilva, valamint szürkés bézs. A kis egyrlszes szemhéjpúderek narancsos (Tigerlily) és rózsaszínes (Rose de Mal) színben pompáznak. Nagyon édesek! A dobogó 2. helye a rózsaszín mono-szemhéjpúderé! Az alsó képen szintén látható, extra vízálló és hosszú élettartamú szemceruza (Stylo Yeux Waterproof Grenate) gránátalma-piros színt kapott, valamint egy kis szilikon formulát. 

         

 A körmöknek már kevesebbel kell beérniük, mindössze 3 árnyalat született a kollekció keretein belül, amik a hónapok neveit kapták, így született meg a 3 szuper lakk: April a bogyószínű, May a pink, és June a halvány narancs. Én júniusi születésű vagyok, de a május színének jobban örülnék az ujjaimon. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a May lakk léphet fel!


A Poudre Universelle Compacte préselt púder matt natúr hatást ad a bőrnek fényvisszaverő részecskéi segítségével. A Blush Horizon névre keresztelt darab pedig több színt tartalmaz, hogy minden nap játszani tudj a sminkeddel és a színekkel. 


      

A cikk végén pedig következzen a videó, ami a kollekcióhoz készült. Benne Monika 'Jac' Jagaciak, lengyel származású szupermodellel. A videó alapján Ti vásárolnátok a kollekcióból?



Új OPI kollekció

Új 6 darabos kollekció született OPI-éknál, melyhez a New York City Ballet szolgált inspirációul. A hat pasztell színű lakk között azért találhatunk csillámló és szürkés árnyalatú lakkokat is.

Az új kollekció darabjai: egy pasztell és egy szürkés rózsaszín, egy szürkés-lila, egy sötétebb és egy világosabb szürke, valamint egy ezüst csillámosat tartalmazó lakk. A lakkok áprilistól kaphatóak a boltok polcain, természetesen idő kell, míg Magyarországra is eljutnak. Az OPI ügyvezető alelnöke és művészeti igazgatója, Suzi Weiss-Fischmann így nyilatkozott az áprilistól kapható új kollekcióról:

 "Az OPI nagyon izgatott volt, hogy a New York City Ballet-et dolgozhatott együtt, amely gazdag művészi történelemmel rendelkezik. Egy előadásuk a világ minden tájáról képes összehozni az embereket, legyenek azok civilek vagy sztárok. Az árnyalatok megtervezésénél a táncosok, a jelmezek, a koreográfiák mind inspirálóan hatottak ránk. A rózsaszínes, fehéres árnyalatok a balettpapucsra emlékeztetnek minket, míg a szürkés és lilás árnyalatok színben passzolnak a balettruhák, kiegészítők színvilágához."
 Az OPI Ney York City Ballet kollekció tagjai név szerint: Barre My Soul (bézs), Don’t Touch My Tutu! (fehér), Pirouette My Whistle (ezüst-glitteres), You Callin’ Me a Lyre? (pasztell rózsaszín), Care to Danse? (lila), és My Pointe Exactly (pasztell szürke).

Én személy szerint a rózsaszíneknek, az ezüst-glitteresnek és a fehérnek tudnék örülni. És Ti?

2012. február 19., vasárnap

:(

Sajnos rossz hírt kell közölnöm. Szeptemberben nem is gondoltam, hogy miután az egyik sulimnak vége, és a másikba is csak hétvégénként kell járnom, ennyire nem lesz időm a blogolásra. :( A tánc, a suli, jelenleg a szakdogaírás, a gyakorlatozás, a versenyek és még sorolhatnám, teljesen elveszik az időmet, így sajnos nem tudok annyit foglalkozni a bloggal, amennyit szeretnék, sőt! Semennyit se ... :( Ezért a jövő héten egy gigászi átalakuláson megy át majd a blog, aminek a főbb mozzanatait leírnám ide nektek vázlatpontokba összeszedve:
  • Nail Club: ugye azt tudjátok, hogy a Nail Club tagjai két hetente egy adott témában körömdíszítést készítenek. Nagyon nagyon megörültem, amikor felkértek a csajok, hogy legyek állandó tag, és annak is, hogy mindig örömmel fogadjátok a körömdíszítéseimet. Ezen semmi nem fog változni, két hetente vasárnap mindig láthatjátok tőlem majd a Nail Club-os körömdíszítéseket.
  • 365 Day Nail Art Challenge: naív módon azt hittem, majd minden nap tudok erre időt szakítani...hát nem sikerült. Hihetetlenül le vagyok maradva, be sem tudnám már pótolni, csak talán ha lenne egy olyan hetem, amikor semmit sem kell csinálnom, és csak a blogon dolgozhatnék.
  • Körömdíszítések: ha minden nap nem is, de amikor időm futja és kitalálok valami szépet és jót, akkor fogok készíteni nektek néhány ilyen munkát. Ezek a cikkek többnyire Step by Step cikkek lesznek majd.
Mi lesz a legnagyobb változás? A Nail Club-os bejegyzések vasárnap kerülnek ki, valamint mindig hétfőn fogok jelentkezni.


M
i lesz akkor a blog fő arca?
Maradunk a körömnél! Mivel minden héten egyszer fogok jelentkezni, ezért terméktesztek és haul-os cikkek lesznek túlnyomó többségben. Így tudok majd tesztelni lakkokat, krémeket, stb-t, hogy mennyi ideig bírja a körmön, hogyan kopik, stb.

Mi lesz a beígért nyereményjátékkal? A blog 3. nyereményjátéka a teljes átalakulás után fog elindulni. Nem is olyan rég kérdeztem, hogy minek örülnétek a legjobban, és a következő eredmény született:
  1. körömlakk ( 9 szavazat )
  2. szempillaspirál ( 4 szavazat )
  3. bronzosító, pirosító, körömnyomdázó ( 3 szavazat )
  4. pigment ( 2 szavazat )
  5. rúzs, műszempilla ( 1 szavazat )
A nyereményjáték pontos ismertetésénél és a nyeremények felosztásánál ezt természetesen figyelembe fogom venni, pontosabb információkkal majd a nyereményjáték indulásakor fogok tudni szolgálni. :)

Mi az amit még nem mondtam el? Új cikkek , cikktípusok bevezetését és sok régi eltörlését tervezem, ami majd a következő héten, a "Nagy blog átalakulás hetében" fog körvonalazódni. Célom egy sokkal összeszedettebb, igényesebb, számotokra is hasznosabb (!) blog létrehozása.

Bármilyen kérdésetek, óhajotok, sóhajotok van, azt itt megjegyzésben szívesen fogadom vagy a tboci@citromail.hu e-mail címen! :)

2012. február 12., vasárnap

Nail Club - Valentin nap

Elérkezett a következő Nail Club Nap! :)) Tudjátok, a Nail Club tagjai minden 2. héten vasárnap megmutatják, hogy mit tudnak, ha körömdíszítésről van szó! :) A mai téma a közelgő Valentin nap, amit van aki megünnepel, van aki nem. A mai alkalommal a csapat 2 részre osztódott: az egyik fél egy anti-Valentin vonalat képvisel, míg a másik fél - köztük jómagam is - a Valentin nap mellett tettük le a voksunkat.

Én egy igazán egyszerű, viszont annál inkább mutatósabb, sőt (!) hordhatóbb körömdíszítést hoztam el nektek. :) A vörös/pirosa szerelem, az szeretet, és a Valentin nap színe, ebben egyetérthetünk. Ezért nem is tanácsolok mást, minthogy keresd elő vagy szerezd be a számodra leginkább tetsző vörös lakkot és viseld Valentin napon, amikor a kedveseddel vagy. Az egyszerű lakkozást tedd ünnepivé néhány strasszkővel! Hidd el, ezeket a körmöket még ő is meg fogja dicsérni! :)




A többiek munkáját az alábbi linkekre kattintva tudjátok megnézni:

http://olcsosminkekzsancitol.blogspot.com/2012/02/nail-club-anti-valentin.html
http://mindentaszepsegrol.blogspot.com/2012/02/nail-club-valentin.html
http://nicicaa.blogspot.com/2012/02/nail-club-valentin-nap.html
http://bikirablog.blogspot.com/2012/02/nail-club-4-valentin-nap.html
http://me-living-a-dream.blogspot.com/2012/02/nail-club-iv-valentin.html
http://florysworld.blogspot.com/2012/02/nail-club-valentin-nap.html
http://rougeandstyle.blogspot.com/2011/02/nail-club-anti-valentin.html

2012. február 7., kedd

Emlékeztető!

Ne feledjétek, a blog harmadik nyereményjátéka hamarosan kezdetét veszi és most Ti döntitek el, hogy mi legyen a nyeremény! Nem kell mást tennetek, mint ehhez a cikkhez megjegyzésként leírjátok, hogy minek örülnétek. :) Ami fontos: bármilyen kozmetikumot említhetsz! Ezen a nyereményjáték csak a blog állandó olvasóinak fog készülni!

Egy kis személyes: táncversenyre készülünk :)

Tudjátok, hogy egyik nagy hobbim, amit verseny szinten űzök, az a tánc, már 5 éve. :) Ezért szeretném megmutatni nektek annak a rendezvénysorozatnak, pontosabban táncversenysorozatnak a plakátját, amit mi fogunk megnyitni, vagyis első alkalommal mi fogunk párbajozni egy másik tánciskola csapata ellen. :) Az elmúlt hónapokban jó néhányszor megfordultunk a rendezvénynek helyt adó klubban, fellépések és nyeremény-bulizásból kifolyólag. Remélhetőleg most is jól fogunk teljesíteni és tovább öregbítjük 4 éves tánciskolánk hírnevét. :)

Nem tudom olvassa-e olyan valaki a cikkeimet, aki ilyen szórakozóhelyekre vagy akár éppen ide szokott járni a hétvégéken. Mindenesetre én péntek este ott leszek, gondolatban pedig lehet szurkolni! :) Szép estét mindenkinek!

Kitekintő: a gyönyörű 2012-es Lancôme Roseraie de Delices tavaszi kollekció

 

A blogról cikkezet a Make Something 365 ! :)

Már egy jó ideje kint láthatjátok az oldal logóját, ám a Make Something 365 blogon épp csak egy hete jelent meg a mini-cikk és interjú velem, vagyis a Lovely Nail Art blog szerkesztőjével a 365 Day Nail Challenge-el kapcsolatban. Figyelem! Angoltudás szükséges. :)

Why did you decide to do this project?  I decided to make this project, because I have very much nail polishes and I really enjoy doing these designs. :) So, I'm in love with my hobby!

How has doing a yearlong/daily project affected your life? Every day I have time to create a post, I'm lucky. :)  Sajnos, itt még nem volt bekalkulálva a nethiány és a miatta bekövetkezett csúszás. ) My followers think that I'm a creative girl and it makes me happy. :)

Nagyon örülök, hogy ez a kis miniinterjúcska kikerülhetett hozzájuk és számos külföldi blogolvasó vagy akár bloggerina is megismerkedhetett a blogommal. :)

2012. február 6., hétfő

Pótlás: 365 Day Nail Art Challenge - 29. nap - Január 30. - Ki éhes? :)

Ki nem szereti a hamburgert? Tudom, a vegetáriánusok ... De ha te az vagy, akkor most csukd be kicsit a szemed, hiszen ez a lakkozás most a gyorséttermi hamburgerről és a jó kis sült krumpliról fog szólni. Én szóltam .. :)

Ma találtam ilyen díszítésekre, és megihletett annyira, hogy a 365 Day Nail Challenge 29. tagjaként ő is a sorban viríthasson. :) Alapnak egy nude lakkot válassz, majd jöhetnek a körvonalak feketével, végül pedig a kitöltés. Azt teszel a szendvicsedbe, amit csak szeretnél! :) Én tettem bele husit, sajtot, salátát és paradicsomot. Hmm ... :) Nem olyan nehéz!



Csak egy gyors kérdés! :)

Hamarosan indul a blog 3. nyereményjátéka. Ennek alkalmából egy kis közvélemény kutatást szeretnék tartani. Kommentben egy egyszerű kérdésre kellene válaszolni: Minek örülnétek? Mi legyen a nyeremény? :) Nyugodtan el lehet vonatkoztatni attól, hogy egy egy körömdíszítéssel foglalkozó blog. Mit is jelent ez? Egy kritérium van csak: kozmetikumokat, sminktermékeket kell említeni, legyen az lakk, alapozó, szemceruza, bármi! :) Várom a kívánságokat - lehet az konkrét termék is!

Pótlás: 365 Day Nail Art Challenge - 28. nap - Január 29. - Évforduló :)

Bár a cikk most kerül megírásra, január 29-én volt az 1. évfordulónk a barátommal. :) A mai körömdíszítést ennek fényében készítettem el. :) Remélem még nagyon de nagyon sokszor fogok együtt ünnepelni vele ilyen módon. :) Január 29-e egy vasárnapi nap volt, ha jól emlékszem, és az egész napot együtt töltöttük. Semmi eget rengető nem történt, de én nem is vágyom ilyenekre. :) Együtt töltöttük az időnket, és így volt jól. :) Tudom, hogy nézi a blogom, azt ugyan nem, hogy el is olvassa, vagy csak a képeket kukkolja végig, de itt is el szeretném mondani: szeretlek! :)
Ehhez a lakkozáshoz csak egy szép pirosra vagy sötét pinkre lesz szükségünk, és egy pontozóra. Én még mindig az Essence pontozóját használom, mert tökéletesen alkalmas arra, amit el szeretnék érni vele. Szívecske szívecske hátán, majd ha nem tudtok már hova festeni, jöhetnek a pöttyök, de belőlük ne legyen sok! Egy körömhöz egy - két csepp körömlakkot használok, majd ebbe mártom a pontozót, tehát lakkspórolós díszítés is ráadásul! :) Kicsit olyan hatása lesz, mintha ilyen töredezős körömlakkot kennétek a körmeitekre, ám közelebbről megnézve látszik, hogy édes kis szívecskék. :)



Jelentkeztem az OurFashion és a Triumph közös nyereményjátékára! :)

Éppen most készültem el a nyereményjátékon való részvételhez feltétlenül szükséges szettel, amit az e-mail címükre kell beküldeni. :) A nyeremény, a szettemben is látható alakformáló fehérnemű. A játékban csak 18 éven felüli személyek vehetnek részt, ezt vedd figyelembe! :) A határidő 8-án lejár, és még csak 3 munkát láttam fent az oldalukon, így úgy gondoltam, hogy esélyem van a nyerésre! :) Kérlek titeket, hogy szurkoljatok. A "lájkoknak" itt most sok hasznát nem veszi senki, mert a 3 tagból álló zsűri fogja kiválasztani a nyertest. Hát akkor hajrá, győzzön a jobb! :)

Óriásposzt az OPI 2012-es tavaszi/nyári kollekciójáról, a Holland-ról

Egyetlen egy OPI lakkom sincs, sosem volt. Tehát előre szólok, a képeket nem én készítettem, azokat a Beauty Junkies Unite-nak köszönhetjük. :) Ám a jövőben természetesen ezen változtatni fogok! :) Addig is itt egy poszt a legújabb OPI kollekcióról, ami a Holland névre hallgat. Az összesen 12 lakkból álló kollekció darabjai között vannak élénk, világos színek, például Kiss me on my tulips vagy A roll in the hauge, ám ezek között a sötétebb, komorabb árnyalatok is helyet kaptak, mint például Vampsterdam.

Hihetetlenül kreatív emberkének tartom, aki nevet adott a lakkoknak. Szuperül illenek a színekhez, a koncepcióhoz, a kollekció nevéhez (Holland). A holland fapapucsra, a tulipánokra vagy a szélmalomra utaló neveket találhatunk "elrejtve", ha jobban megvizsgáljuk a neveket és persze tudunk angolul. :) ( Kiss me on my tulips, Thanks a windmillion, Wooden shoe like to know)


A kollekció fele, azaz 6 lakk apró kis fénylő szemcséket is tartalmaz, így nem egyszínű, hanem szépen csillogó körmöket kapunk lakkozás után végeredményként. Személyes kedvencem az úgymond egyszínűek csoportjából a Kiss Me On My Tulips, a csillogóak közül pedig a Pedal Faster Suzie!


A kollekciót február 8-tól, azaz holnaputántól lehet kapni a boltokban, természetesen itt nem Magyarországot értem, hanem a jó öreg Amerikát. Egy lakk ára 8 dollár 50 cent, vagyis átszámítva kb. 1850 Ft.

Kitekintő: MAC For Valentine’s Day 2012: A Shade Of Red For Every Heart

Sok srác nem tudja, hogy mit vegyen a barátnőjének Valentin napra, már ahol szokás ilyenkor "ünnepelni" . Hát itt egy jó tipp! :) Persze nem feltétlenül örülne ezen daraboknak minden lány, ezzel én is tisztában vagyok, de például egy vadítóan vörös lakkal egyik srác sem lőhet nagyon mellé. Kis masni a kupakra, így a csomagolással sem kell bajlódniuk, és kész is a Valentin napi kis ajándékocska! :) Természetesen a többre vágyóknak be lehet szerezni az egész kollekciót. :P Csajok, ha van közöttetek olyan, aki idén egyedül tölti a Valentint, akkor látogassatok el ezen a napon a lakóhelyetekhez közeli drogériába, és keressetek valami szépet magatoknak! :) A MAC új A Shade Of Red For Every Heart kollekciójának darabjai szuper vörös árnyalatokban kaphatóak! :) A kollekció rúzsokból, szájceruzákból, szájfényekből, és két mesés sötét lakkból áll. Aki bármit is megvesz ebből a kollekcióból, el ne felejtsen szólni nekem, ha tesztelős cikket ír róla! :)